2021. 09. 23.

Extrém helyzetekre rendkívüli megoldás - Seiko Prospex Professional 1000m Quartz Diver’s

A Seiko búvárórái között is találunk egy-két különleges darabot, melyek különleges feladatok megoldására születtek. Ilyen volt az azóta legendává vált modell, az 1986-ban megjelent “Golden Tuna” becenévre hallgató búváróra, mely a mai napig a gyűjtők egyik legféltettebb kincse. A Seiko most méltó módon emlékezik a megjelenésének 35. évfordulójára egy 1200 darabos, limitált kiadású modellel.

A Seiko búvárórák felső kategóriája

A Seiko búvárórák története 1965-ben kezdődött, ekkor készült el az első 150 méteres vízállóságú modell, mely érték abban az időben kiemelkedőnek számított. A fejlesztés nem állt le, így sorra érkeztek az egyre komolyabb specifikációjú órák is. 

Mindössze három év alatt megduplázódott a vízállóság értéke (és a búvárórák fokmérője mindig ez a szám, ez jelzi az óra műszaki színvonalát és a gyártó technikai felkészültségét is egyben), és 1968-ban már érkezett is az első diver’s 300 m minősítésű darab, amelyben ráadásul egy műszaki csemege, egy Hi-Beat kaliber dolgozott.

1975 volt az az év, amikor az egyik olyan modell jelent meg a Seiko kínálatában, amely lassan 50 év után is a népszerűségi listák élén van a gyűjtők, rajongók között, ez volt a “Tuna” becenéven ismert, egyedi formavilágú darab.

Egyediségét jól jellemzi, hogy több, mint 20 szabadalmat nyújtott be a gyár a tervezésekor, a forma mellett a titánból készült monoblokkos, vagyis egyetlen darabból gyártott tok és az azt körülölelő védőgyűrű is könnyen felismerhetővé tette.

Ennek a modellnek a vízállósága már “Professional diver’s 600m” volt, amely alkalmassá tette az extrém, víz alatt végzendő munkákhoz is, ahol a legszigorúbb követelményeknek kell megfelelni egy órának, hiszen abban az időben még a búvárkomputerek nem voltak mindennaposak.

1978-ra a kvarc technológia megérkezett a víz alatti világba is, közel tíz évvel a megjelenése után. A kvarc utolérhetetlen pontossága és a napi szintű felhúzás,, beállítás nélküli használhatósága a búvárórák megbízható társává tette.

S23635

Így érkeztünk el 1986-hoz, amikor a Seiko még emelt egyet azon a bizonyos lécen, és elkészült a világ első 1000 méteres vízállóságú, titán tokos, kerámia védőgyűrűs és kvarc szerkezetes búvárórája, amely a jellegzetes arany-fekete színe miatt a “Golden Tuna” nevet kapta a gyűjtőktől.

Seiko Prospex S23635 1986 Quartz Diver's 35th Anniversary Limited Edition

S23635

A limitált modellhez illően hosszú és beszédes név valójában egy főhajtás a 35 éve megjelent modell előtt, és az azt megálmodó, megtervező és létrehozó japán mérnökök előtt. Az eredeti óra műszaki nagyságát jól jelzi, hogy a most megjelent Seiko Prospex S23635 modell még napjainkban is különleges értékeket tudhat a magáénak minden tekintetben, legyen az a legszembetűnőbb vízállóság, a monoblokkos titán tok vagy a rendkívül pontos kvarc kaliber.

S23635

A szaturációs merülés nem csak a búvárt viseli meg, de az óráját is. Az extrém mélységekben (több száz méter) végzett merülések során ugyanis az emberi szövetek telítődnek, szaturálódnak a vízben lévő gázokkal, innen kapta a nevét is ez a fajta búvárkodás.  A különlegességét az adja, hogy egy-egy ilyen munka során a búvárok akár egy hónapig is a mélyben maradnak, mivel a felszínre emelkedéshez szükséges idő rendkívül hosszú, akár egy hét is lehet a szaturálódott gázok távozása miatt.

A Seiko Prospex 23635 modell, miként az elődje, a búvárórákra leselkedő egyik ilyen veszélynek, a hélium beszivárgásának is ellen tud állni (a gáz nagy nyomáson egyszerűen a tok anyagán át beszivárog az órákba, majd nem tud távozni onnan a felemelkedéskor). Ez az oka annak, hogy ennél a modellnél nincsen szükség a hagyományos szelepre, amely a gázt ki tudja engedni - ez is a műszaki megoldások egyike, amely az órát még ellenállóbbá teszi.

S23635

Az egyetlen darabból készült titán tok amellett, hogy ilyen extrém körülmények között is óvka a szerkezetet, könnyebb is az acélnál és a korrózióállósága is magasabb, a tokot körülvevő kerámia védőgyűrű pedig ellenállóbbá teszi az órát az ütődéseknek. Érdekessége a korona, melynek a tengelye szintén élénk sárgára van festve, így azonnal észrevehető, ha esetleg nyitva maradt volna a menetzár rajta.

S23635

Az eredeti modell egyik szabadalma volt az úgynevezett “accordion”, vagyis harmonika szíj, mellyel egyszerűen felcsatolható az óra a búvárruhára is. A különleges teljesítmény itt is feltüntetésre került, a szíjon sárgával a "FOR SATURATION DIVING 1000m" látható.

S23635

A nagy mélységekben igen sötét van, ezért különösen fontos a leolvashatóság. A Seiko búvárórái mindig élen jártak ebben, a saját fejlesztésű LumiBrite™ bevonat hosszan és erősen foszforeszkál a sötétben.

S23635

Az óra hátlapja (amely valójában nem hátlap, hanem a tok szerves része) tartalmazza a limitált kiadású modell sorszámát 1 és 1200 között.

A limitált kiadás díszdobozban érkezik, melyben helyet kapott egy második szíj is, így egy kék és egy fekete szíjjal öltöztethetjük az órát a számlap sötétkékből feketébe hajló, átmenetes színeihez.

S23635

Seiko Prospex S23635 Limited Edition technikai adatok

  • 7C46 kvarc kaliber
  • +/-15 mp havi járáseltérés
  • 5 év elem élettartam EOL kijelzéssel
  • zafír kristály óraüveg tükröződésmentes réteggel 
  • titán tok és kerámia védőgyűrű
  • extra erős szilikon szíj fekete és kék színben 
  • Professional diver’s 1000m vízállóság
  • tok átmérő 49.4 mm
  • tok vastagság 16.3 mm
  • súly: 118.5 g
  • 1200 darabos limitált kiadás egyedi díszdobozban
[et_pb_cta title="Seiko Prospex S23635 Limited Edition" button_url="https://seikoboutique.hu/ora/s23635j1/" url_new_window="on" button_text="MEGNÉZEM" _builder_version="4.9.2" _module_preset="default" background_color="RGBA(0,0,0,0)" custom_button="on" button_text_color="#FFFFFF" button_bg_color="#DA9A66" button_alignment="center"]

Nézd meg a Seiko Prospex S23635 Limited Edition modellt a Seiko Boutique Budapest kínálatában

[/et_pb_cta]

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK